Már nagyon régóta szerettem volna eljutni Judit szövőműhelyébe. Eddig visszatartott, hogy hétköznap a gyerekek miatt nem voltam mobil, hétvégére pedig számomra beláthatatlan és tervezhetetlen távolságban lehet időpontot foglalni. Idén a helyzet változott, lett heti három szabad hétköznapom, amit igyekszem is intenzíven kihasználni, amíg lehet 🙂
Nemrég kiderült, hogy egy szomszédom is szeretne szőni, sőt mi több, ő már kétszer járt is Judit műhelyében. Ha belegondolok, csak a közvetlen lakókörnyezetemben több emberről derült ki, hogy a fonás, szövés műfajban alkotnak, a sok horgolós, kötősről nem is beszélve! Mindjárt nem érzem annyira fura bogárnak magam…
Megbeszéltük Eszterrel, hogy menjünk együtt. Ő a türkiz felvetésre lett beosztva, melyhez már régóta megvolt egy szép kék-zöld színátmenetes fonala. Én a kis takácsszéket kaptam, 4 nyüstös, fekete felvetéssel. Kicsit meg is voltam illetődve a nagy bizalomtól, hiszen életemben másodszor kerültem szövőszékhez. Próbáltam fejben felkészülni, felnőni a feladathoz, előkerestem a szövésre szánt saját fonású fonalaimat, gondolkodtam lehetséges mintákon.
Február utolsó napján komoly hidegben, hóban, nagy izgalommal érkeztünk a műhelybe. Judit mindjárt megmutatta a takácsszék működését, beültetett, hogy gyakoroljam a használatát. Ajánlott egy apró virágmintát, ami nagyon megtetszett és viszonylag könnyű lábítani is. A gyakorlást kicsit túlizgultam, sajnos egy felvetőszálat el is szakítottam, mivel nem feszítettem eléggé meg (a végefelé meg egyszer azért, mert túlzottan megfeszítettem, van még mit tanulni…).
A következő lépés a fonal és színválasztás volt, amivel elég sok időt elvacakoltam. Az biztos volt, hogy a magammal vitt, saját fonású lila selyemcérna lesz az egyik, amit a mintázáshoz használok. Elvesztem a Judit polcain sorakozó csodák közt, kavarogtak az ötletek a fejemben. Eleinte szürkében, vagy mályvában gondolkodtam. Eszter rámutatott egy csodásan fénylő, élénkzöld fonalra, hogy ezzel az összhatás pont olyan, mint egy jácint.
Mivel azon a havas, hideg napon már minden porcikám a tavaszra vágyott, a jácint említésére azonnal kikaptam, hogy ez kell nekem!!! Egy 100% selyem, Bilum kézzel festett fonal. Végre megvolt a szín, megvolt a minta, nekikezdhettem. Judit azt tanácsolta, írjam folyamatosan, hogyan mintázok, hogy a felétől kezdve visszafele haladva a sál egyensúlyban legyen. Elkezdtem, de a nagy flow-ban valahol egyszerűen elfeledkeztem a jegyzetelésről. Annyira elbűvölt, ahogy a zöld mezőben húzódó lila sávokból kiemelkedtek az apró zöld virágok, hol öt sort, hol tízet, hol csak egyet szőttem le belőlük, sőt egy helyen egy egész virágos rétet is alkottam.
Az igazat megvallva sajnáltam azokat a szép fonalakat nem mind beledolgozni a kendőbe, így addig szőttem, amíg el nem fogytak. Néha persze fel kellett állni mindenféle hétköznapi szükségletek miatt, mint evés-ivás, de szinte az egész nap összefolyt a nagy alkotásban… Közben a többiek sorra készültek el a szebbnél szebb kendőkkel, rajtam meg egyre nőtt a nyomás, hogy ki ne fussak az időből. Az utolsó utáni pillanatban, de elkészültem! A kendő levágásakor Judit elárulta, nem hitte, hogy kezdőként sikerülni fog takácsmintázással két méter feletti hosszt elkészítenem, mert van, akinek ez két alkalomba is beletelik. Ez nagyon jól esett, hatalmas dícséretnek éreztem.
Judit reggel mesélt róla, hogyan hat a szövés, a kéz-láb együtt koordinációja az agyféltekékre, a koncentrációról stb. Munka közben értettem meg, mennyire igaza van! A minta lábítása olyan volt, hogy kétszer annyi lépést kellett bal lábbal tenni, mint jobbal, miközben a bevetés gyakran ettől függetlenül a másik kézzel történt. Ez nekem valahogy egy idő után kényelmetlenné vált. Nagyon koncentrálnom kellett, szerencsére nem sokszor vétettem el, ha igen, akkor pedig észrevettem és tudtam javítani. Viszont mikor elkészültem, kiengedtem, boldog voltam, de hirtelen rám szakadt a nagy fáradtság is. Hazafelé az autóban komolyan figyelni kellett a pedálokra, kb. 20 éve tanulóvezetőként éreztem ilyet. Még jó, hogy az autópályán nem kellett sokat váltani 🙂
Itthon alig győztem mesélni a sok élményt, a Férj leginkább a szövés technikai részletei iránt érdeklődött, én meg csak nézegettem nagy örömmel az elkészült kendőt. Várt még rám a végek eldolgozása, rojtozás, a kendő anyagának kikészítése, de erre csak később kerítettem sort…
