Korábban elmeséltem, hogyan sikerült Judit műhelyében egy csodaszép pamut-selyem kendőt megszőni. Ám azzal, hogy a szövőszékről levágtuk, még messze nincsen kész, a szélein kilógnak a felvetőszálak, itt-ott kis fonalvégek kandikálnak… Ahhoz, hogy ebből szép, használható, strapabíró kendő legyen, még több órányi „mütyürkézés” szükséges.
Először is a kendőnek jó egy napot pihennie kell, hogy a szövés folyamán kifeszített szálak „megnyugodjanak”, visszahúzódjanak eredeti formájukra. A felvetőszálakat minimum 10 centivel hosszabbra kell hagyni, hogy kényelmesen el lehessen dolgozni őket. A legegyszerűbb a díszítő csomó kötése, szokták összefonni is, de én most a sodort rojtozást választottam.
Az asztalra terített kendő végét le kell simítani, rátenni egy éppen kéznél levő (khm… :)) nehezebb könyvet. Ki kell nézni egy nem túl vastag, csinos végeredményt adó szálcsoportot. Kettéválasztani, az esetlegesen kilazult szélső vetüléksort visszanyomogatni a helyére, majd kezdődhet a sodrás! Ennek az a lényege, hogy a két fonalköteget ugyanabban az irányban megsodorjuk, majd ellentétes irányban összetekerjük, zárásként lehetőleg azonos hosszúságnál csomót kötünk rá. Végül már csak le kell ollóval csipkedni egyenesre a végeket. Bonyolultnak hangzik, eleinte nekem sem állt rá az agyam-kezem a módszerre, majd egyszercsak bevillant, hogy jéééé ez pont olyan, ahogy gyerekkoromban az ostorvéget tanultam fonni. Onnantól már ment, mint a karikacsapás 😉
Na annyira gyorsan azért nem… Először este álltam neki, de rájöttem, hogy lámpafénynél barna asztalon fekete cérnákat számolgatni szemgyilkos vállalkozás. Ezen az alátett fehér papír sem sokat segített. Így ki kellett várnom a hétvégét, hogy természetes fénynél fejezzem be. Egy rojttal kb. 2 percig foglalkoztam és volt belőlük 88 db, lehet utána számolni…
Mikor végre elkészültem,be kellett avatni az anyagot, azaz kézmeleg vízben beáztatni. Óvatosan kell bánni vele, könnyen nemezelődik, sérül. Mivel egyedileg festett alapanyagokról volt szó, rendesen dőlt belőlük a festék. Ezért végül háromszor kellett vizet cserélnem rajta, érdekes mód minden alkalommal más színek jelentek meg a vízben, először a lila, aztán a zöld, majd végül valami egész sötétzöldes árnyalatot öltött a dolog. Ilyenkor hasznos szolgálatot tesz a színfogó kendő, ami magába szívja a vegyi festék részecskéit… Miután megszáradt, közepes hőfokon, ruhán keresztül, sok gőzzel átvasaltam.
Mire mindezzel elkészültem, elolvadt a hó, kisütött a nap és hirtelen tavasz lett. Így már csak a fotó kedvéért kellett a télikabát. A tavaszváró kendőm valóban meghozta a tavaszt! 🙂
